Régen Istenhez imádkozva gyerek fejjel azt kértem, hogy hadd legyek láthatatlan, amikor csak akarok. Persze Tőle nem kaptam meg. Jött is a Sátán, kapott az alkalmon, és megkötötte a szerződést velem. Láthatatlan lettem, de mind minden hasonló üzletben van valami furfangos csavar: Nem én irányítottam.

Magabiztosságom és önbecsülésem egyenlő volt a nullával akkor. Nem is mertem kezdeményezni semmit. Voltak pillanatok, mikor úgy tűnt, hogy ki tudok törni, de botrányosan kínos jelenetek születtek belőle. Legalábbis ma az elmém így táplálja belém. Tudattalanul tudatni akarja velem, hogy nincs más lehetőség, mint szenvedni a saját gondolataimtól.

Az osztálytársaim és a többi diák tehát átnézett rajtam. Nem hallották a szavam, ha kérdeztem és hozzáfűztem volna valamit a gondolatmenethez vagy a vita tartalmához. Első gimis évem el is telt pikk-pakk, de legalább jól megismerkedtem a termünk sarkával, akivel nap, mint nap megosztottam az uzsonnám morzsáit. 

Ugyan az a tipikus pattanásos kamasz voltam, rövid gáz hajjal és mindenféle lelki bajjal megáldva, mint a többiek. Csak mellé még csöndes is. „Először megfigyelek, aztán majd ismerkedek” – gondoltam magamban sokszor. Ez volt a mottó. Hát valóban jó sokáig figyeltem meg az embereket. Egy idő után már tudtam, mindenki szerelmi bánatát, és egyéb tini drámáit, de nem volt valami érdekes. Aztán már jött az a felmotoszkáló érzés, hogy most már kezdeni kell valamit. Ismerkedni kell. „Jaj, de hisz’ már mindenki tök jól ismeri a másikat. Mi van, ha olyan dologgal kezdek, ami tök evidens más nekik és hülyének néznek??” -  nem mintha nem néztek volna már unalmasnak meg ilyesmi. Skóciában kezdődött azért valami megnyílás szerű.

Onnantól szép lassan sok ember közreműködésével tényleg egyre nyíltabb lettem, de ugye volt még egy bökkenő is. Amit még ma is nehezen mondok ki. Nem is írom le. Na azt totálisan elutasítottam, már szinte betegre stresszeltem magam miatta. (Tök érdekes, hogy édesanyám sokkal egyszerűbben nyilatkozik róla, mint én.)

Kamasz Imperin kezdőszett:

• MP3 Walkman
• Egy könyv, amit sokszor azért hordtam magammal, hogy vész esetén legyen valami megnyugtató tárgy a közelben.
• Város térkép
• Bőr szütyő egy kis apróval, buszra meg ilyesmi vész esetére.
• Ceruza és egy napló, vagy akármilyen füzet
• (Egy időben nagy elsősegély láda)
• Üveggolyó
• Szabó mérőszalag
• Műanyag zebra játék (Ő inkább áltsuliból maradt hátra)

A kollégium volt a menedék egy idő után, ma pedig már otthon, amit el kellett hagyni.