Dsida Jenő versét akár kezdhetnénk így is:

~Írom e fekete verset Kettőezer-huszonkettőben,~

Olvasás és újra olvasás közben végig az az érzés kavargott bennem, hogy ez a vers nem íródhatott közel 100 éve. Hiszen akkor a "régen minden jobb volt" sóhaj mégsem igaz? Olyan érzések szabadultak fel bennem, olyan negatív szennyeződések, amik már közel 7 éve, a felhőtlen gyermekkor vége után kezdtek lerakódni az elmém legmélyebb bugyraiban és váltak végstádiumú mérgező tumorrá, ami mint egy időzített bomba, bármikor kész felrobbanni. Ez a vers tökéletes leírása szerintem a jelen helyzetnek. Jelen helyzet alatt nem csak a pandémia körüli őrült karnevált értem, hanem minden mocskos politikai és háborús játszmákat, a vágyak kergetését, a gőgöt és ellenségeskedést, az ősi értékek elvesztését értem.

Görbe tükörben látjuk a világot. Elvesztünk valahol. Elveszett valahol a lelkünk a gonosz útvesztőben és nem akarjuk meglátni az igazságot. Nem nézünk fel. Éppen mostanában jött ki a Ne nézz fel! c. film is. "Belőle [a görbetükörből] szikrázik a zajgó, végtelen világ ,- egyszerre vetülnek a parányi csirák s a robbanva zuhanó égitestek." De mi nem nézünk szembe a gyarlósággal. Gőgösen és makacsul valljuk a saját igazunkat és elutasítjuk és elítéljük mások gondolatait.

Ideológiák harcában fuldoklunk. Egyik jön a másik után és sorra dőlnek meg a világmegváltó elméletek, nem kell nekik sok idő, hiszen egyiknek sincs valódi alapja. Csak az emberre építenek. A tükrök összetörtek, mégis szorgosan dolgozik az üveges mester. Hatalmas bura lesz az életműve fölöttünk és körülöttünk kápráztató gravírozás.

Február van. Gyászkocsit ugyan még nem láttam, limuzint annál inkább. Lehet éppen egy ilyen fogja az embereket egy rosszabb helyre szállítani. Hogy a maszk mögött ki rejtőzött valószínűleg már sosem tudjuk meg. Maszkja viszont patyolat tisztára volt fényezve és ámulatba ejtően színes, egyéni és ragyogó volt, manapság nagyon divatos dolog.