Az érettségi vizsgák fő megpróbáltatása már véget ért, azokról minden nap be is számoltam. Most lassan elérkezik az utolsó is. Az egyetlen szóbeli felelésem hittanból. 20 A és 20 B tételből kell húznunk, tehát 15 percünk van két darab tétel bemutatására.

A tételek tanulmányozásával elég sok idő elmegy és őszintén, sok kedvem nincs is hozzá. Nagyon nehéz koncentrálnom, hogy ne terelődjön el a figyelmem másra, de az agyam mindent kitalál, amit nem kéne. Ilyenkor még takarítani is kedvem támad.

Sajnos vagy nem sajnos az internetnek meg van az a tulajdonsága, hogy bevonzza az ember figyelmét, szegény áldozat meg akarva, akaratlanul függeni kezd tőle. Ott keresi az eseményeket, a kapcsolatokat, ott keres mindent, hogy történjen már valami. Emberek! Inkább menjetek ki a szabadba!
És ezt pont én mondom, aki blogot vezet és arra vágyik, hogy olvassák a sztorijait és a gondolatait. Kész komédia a világ. Én meg a megtestesült ambivalens életérzés vagyok. XD

Játszani nem igazán szoktam számítógépen. Próbálgattam, belekezdtem egy-kettőbe, de valahogy nincs hozzá huzamosabb ideig kedvem. Régen, még általános sulis koromban gyakrabban játszottam pl. WoT-on, mert akkor még volt kivel. Emlékszem toltuk a nagy szakasz játékokat és órákon keresztül el tudtunk mélyülni benne. Talán ez az egyetlen játék, amiben mondhatni jó voltam, de úgy igazán sosem voltam tehetséges ezekben. Mindig én voltam a tapasztalatlan zöldfülű, akit föl kell karolni, el kell magyarázni a taktikát, a játék lényegét, mit hogyan csináljak gyorsan és hatékonyan. Persze eközben folyamatosan azt éreztem, hogy hátráltatom a többieket és csak a nyakukon vagyok. Ezért pár alkalom után le is koptam. Magasabb szintjük volt, az ellenfelek is nagyobb szintűek voltak én meg kezdő, nyilván csak a gyenge láncszem voltam a csapatban, aki miatt folyamatosan vesztjük a pontokat. Egyedül meg nem izgi. A társaság miatt mennék játszani és nem elsősorban azért, hogy minél magasabb rangot szerezzek magamnak.

A valóságban sem motivál, hogy minél nagyobb rangot szerezzek magamnak, ami nem tudom, hogy pozitív tulajdonságom-e. Nézőpont kérdése. Az így viszont biztos, hogy a motiváltságomhoz külső eszköz kell a munka terén. Talán ezért lehet, hogy sosem vágytam arra, hogy vállalkozást vezessek. Vagy a nagypénzes dolgokat végezzem el, amit mindenki tanácsol, pedig teljesen hidegen hagy mondjuk az ipari informatika.
Szívesen vagyok emberek közt és mindig egy jó társaságra vágytam, de még úgy tűnik nem hagyhatom abba a keresést. Eddigi ötletek a jövőmmel kapcsolatban, hogy tanár leszek, majd lebeszéltek és jött a lelkészség, aztán lebeszéltem magam és jött a tanári, de jöttek a negatív hangok és váltottam szociális munkára, az az ötlet mégsem jött be és jött újra a tanári.
Pedig volt ám egy olyan korszakom, mikor lakatlan szigetre akartam költözni, minden elektronikus eszköz nélkül, teljesen elszakadva a társadalomtól. Ja igen, szerzetes is akartam lenni! Ne feledjük. Ekkor utáltam emberek között járkálni és nem is akartam társalogni senkivel. Nem szerettem őket. Fogalmam sincs most, hogy miért. Talán majd rájövök idővel.

Ez a bejegyzés elég keszekusza lett, hiszen alapból az utolsó érettségi vizsgáról szerettem volna írni és lám, ott lyukadtam ki, hogy régen nem szerettem emberek között lenni. Szerintem indítok egy hasonló sorozatot, mert van még bőven ilyen, ahonnan ez jött. Illetve talán át is adja kicsit azt, ami a fejemben történik. Asszociációk asszociációk hátán.