Teljesen váratlanul bekövetkezhetnek fantasztikus dolgok és tragédiák is.
Nos, én ma nagyon örülök, mivel felkeresett egy KP-s ismerősöm és meghívott egy nagyszabású projektjébe. Podcastet indítana pár barátjával és rám is gondolt. Ennek úgy örülök, egész este ugrándoztam belül, hogy vannak emberek, akiknek fontos vagyok.
Szóval érettségi után kezdenék, augusztus körül a felvételeket. Ez számomra, most egy kiút lett a mindennapi unalmas hétköznapokból. 

Mi ebben olyan csodálatos?

Az elmúlt hónapokban teljesen le voltam törve, hogy el vagyok zárva a közösségektől (bár mindenki így van ezzel), kétségbe esetten kerestem és csak kerestem, hova tudnék tartozni? Legyen az akármi! 
Készítettem discord szervert, azzal a céllal, hogy ezen majd rengeteg magyar fiatal és idős találkozhat akár. Beszélgethetünk, ismerkedhetünk. Mindeközben mélyen belül féltem, hiszen tudtam már akkor, hogy az ég világon senki sem használja majd, hiszen nincs annyi barátom, hogy ezt elindíthassuk. Üresen fog várni és porosodni...

Teljesen lelombozódtam már és az egyetlen friss szellő is csak egy matek dolgozat volt, amiért be kellett utaznom a városba. Ezalatt beszélgettem egy órát egy 83 éves idegen nénivel, találkoztam pár osztálytársammal (nem azokkal, akiknek szántam volna a tablóképeket) és láthattam végre a matek tanáromat. Ritka örvendetes pillanat. 

Erre csak úgy a semmiből megérkezett az ajánlat. Augusztustól podcast szerkesztő lehetek, és ennek nagyon örülök!

Végre valami, ahol ki tudom fejezni magam és figyelnek rám. Elég szánalmasan hangzik az utóbbi félmondat, igaz? "Végre figyelnek rám"...

Ez van. De biztos vagyok benne, hogy másokkal is hasonló cipőben járunk. 

SZÓVAL EMBEREK!
BÁRMIKOR JÖHETNEK ÚJ LEHETŐSÉGEK!
És ezeket nem szabad elmulasztani!