Emlékszem – amikor még kockatévénk volt és betárcsázós internet, a kazetta volt a menő és a 64 MB-os pendrive volt a legnagyobb. – láttuk már távolról, hogy közeledik a vihar, estére pont ide ér. Addig minden pillanatot kihasználunk, hogy az udvaron játszhassunk. A vihar mindig gyertyafényes estét és társasjáték partit jelentett, hisz’ kihúztunk minden eszközt a falból. Ilyenkor – bár kicsit nehezemre esett – ki kellett hagynom a gyerekcsatornán éppen soron lévő kedvenc mesémet. Beszélgettem és együtt voltam a szüleimmel, olvastak nekem mesét, ilyenkor többet is. A tél a kedvencem, akkor nem zavar a vihar, úgyis korán sötétedik, amúgy se tudnék tovább kint maradni. A télnek is megvan a saját játéka, szeretek sötétben bújócskázni, sokkal izgalmasabb, mint nappal. Ijesztgetni is lehet este a nagy nehéz zöld sötétítő függöny mögül vagy az ágy alól rámarkolva az áldozat lábára.

Történt egyszer télen, hogy hatalmas hóvihar támadt a térségre, nekem akkor derékig érő hólepel borított minden utat, ha nem figyeltem az árokban el is süllyedtem volna teljesen. Légi kábelek szakadtak le, a víztorony se működött. A falu férfiai összefogva aggregátorokat vittek és szereltek a toronyhoz, hogy legalább víz legyen. Iskolába se kellett menni, mert a buszok képtelenek voltak közlekedni. Csak esett és esett három napon keresztül, fürdővizet rezsón, vagy palackos gáztűzhelyen forraltunk. Az étel sem romlott meg, hiszen az egész udvar hűtővé vált. Összefogott ismét a falu, ha valakinek már nem volt elég tűzifája, mindenki számíthatott a másikra. Hálásak voltunk, mert megtartott a Jóisten a nehéz időben is. Nagy öröm töltötte el a falut, amikor mit sem számítva, egyszer csak fölkapcsolt a fény a szobában. Szerettem vihart. Kiszakított a pörgésből és közelebb hozza az embereket.

Az erdőben sétálok, a távolban újra látom – közeledik a vihar. Igyekszem haza, de nehézkesen kicsit, mert ma elég ellenséges volt a természet.
Ma már nem húzzuk ki az elektromos eszközöket. A TV lapos és állandó optikai kábeles internet van, sőt, már DVD lejátszót sem lehet találni. A viharban mindenki elvonul a saját vackába olvasni vagy kockulni. A társasjátékok nem tudom hová lettek elrejtve. Hó?...Cchh..

Elvonulok én is, de lekapcsolom a lámpákat és gyújtok egy gyertyát. Elmerülök az vihar morajaiba, izgatottan figyelem a fényes cikk-cakkokat az égen az ablakból. A háttérben szól néha egy dal, amit 12 évvel ezelőtt is hallgattunk apával és visszaemlékszem, mennyire is szerettem kisgyerek lenni a biztonságos otthon melegében.

Hosszú volt ez a nyár. Már vágyom haza.